Feltételhez kötött szeretet
A szeretet az univerzum alap mozgatórugója. Olyan mennyiségben képes áramolni amekkorát az emberek kibocsájtanak magukból. Nincs felső határa, nincs felső korlát. Az egyetlen gát a tudati leuralás, ami korlátokat képes tenni a szabad áramlásban. Ha az emberi szabadságjogokat számba vesszük kimaradt a felsorolásból egy nagyon fontos elem, a feltétel nélküli szeretethez való jog. Minden léleknek keletkezésétől és leszületésétől való lételeme a szeretet áramoltatása. Ez az unverzális alap összetevő, ami működteti és fenntartja a rendszert a karma és darma szövevényén keresztül.
Ha a legkisebb egységet vesszük számba, akkor a család képes ezt a feltétel nélküli forrást korlátlanul biztosítani. Ám a renszerbe hiba csúszhat és sok helyen elmarad vagy feltételhez kötik a szeretetet, megjátszott, álságos színdarabba illő élettel élik az életetüket és nem képesek az univerzális adok-kapok törvényét működtetni. Az a lélek, aki ilyen családhoz ragaszkodik és nem látja át a hibás működést óhatatlanul áldozata lesz a matrixnak. Először a család illúzórikus mátrixa szippantja be, majd az iskolában folytatja a tevékenységet tovább. Azt a mintát viszi be, amit otthonról kapott. Nincs az a pedagógus, aki a legjobb szaktudása és legmagasabb szintű segítő szándéka mellett is képes lenne ezt az alap egységben meglévő hiányt pótolni.
Ám a szeretet utat tör magának, annak hiánya is. A társadalmi problémák jelentős része erre épül és ezen alapszik. A mátrix illúziója egy hatalmas buborékot rak rá az emberekre, amiben fogócskát játszanak tovább. Kergetik a pénzt, a gazdagodást, a barátságot, a boldogságot, a párkapcsolatot, a házasságot, a szerelmet, a gyermekáldást és közben nem látják a lényeget. Amit keresnek az alapjaiban nem is létezett vagy feltételekhez kötötték. Szeretlek ha van vagyonod, hírneved. Szeretlek, ha az én elvárásaim szerint élsz. Az igaz szeretet sohasem egyoldalú, sohasem kérkedik, sohasem csak ad. Az igaz szeretet nem hivalkodik és nincs elvárása. A kölcsönösségen alapszik és oda-vissza áramlik a lelkek között. Ez az energia, ami ha blokkolt vagy elakadt az univerzális létező alapjaiban működésképtlenné teszi az embert magát és a környezetét is kicsiben vagy nagyban.
Feljegyezte: P. Anita (TAÉ)
2022.09.10.
Forrás: Patanjali - Szeretet alapjai című műve nyomán
Ajánlás: Elakadásban, útkeresésben élőknek. Tekintsék át önmaguk elvárásait és a környezetükét. Találnak-e benne közös halmazt. Ha a körök nem kapcsolódnak össze, hiba csúszott az élet matematika képletébe.
Kép forrása: Image by <a href="https://www.freepik.com/free-photo/background-bokeh-red-hearts_27587919.htm#page=3&query=love%20aesthetic&position=23&from_view=search">Freepik</a>
A bejegyzés saját szellemi tulajdon. Annak másolása vagy hivatalos közlése nem engedélyezett.