Jó szívvel adni
A szív a szeretet kinyilatkoztatásának helye. Az ember józan gondolkodása révén képes érzékelni és értékelni a szépet, a jót és üdvözítőt. Persze akadnak borús napok is amikor a felhők eltakarják a napot és nem engedik láttatni a fényt. Így van ezzel az az ember is, aki önhibáján kívül vagy saját magának okozván kerül szorult helyzetbe. Még ha hibázik is néha, reméli hogy a sors utitársul szegődik hozzá a bajban és kisegíti időnként. A segítség, adakozás, felajánlás többféle módon érkezhet. Bármi lehet: egy jó szó, egy kedves mosoly néhány finom falat reményt adhat a jövőre. Holnap is lesz egy újabb nap amiért érdemes felébredni.
Az ember önérzetessége sok tekintetben megnyilvánul. A gyermeki én szégyenlősen bújik el, ha valamit nem képes felvállalni. Ez felnőttkorban is megmaradhat, ami ha prüdériával társul akár szorongáshoz is vezethet. A lélek nem tudja kinyilatkoztatni legbelsőbb szándékait, ezért a lélek börtönében zárva szenved. Az önérzetességen túlmenően létezik a szemérmesség is mint viselkedésminta a szorongás témakörben. A szemérmes gyermek lesüti szemét, nem mer beszélni, elbújik a világ elől. A felnőttkori szemérmességet a szégyenlős viselkedésminta váltja fel. Nehezen, bátortalanul, félve vállalja önmagát. Ez gyakorlatilag korlátozza őt a mindennapokban. Bármelyik típus is legyen jelen bármelyik életszakaszban a visszahúzó erő óriási.
A modern világ a média kiterjesztése révén ezen a visszahúzódó, félénk magatartásformákon keveset volt képes javítani, sőt inkább konzerválja, berekeszti az állapotot. A kitörési pont gyakorlatilag egyenlő a nullával, ha pedig az egyre hanyatló szociális helyzetet vesszük figyelembe, akkor felmerül a tömegesen jelentkező elszegényedés kérdése is. A kreált válság a legkevésbé tehetős réteget érinti a legsúlyosabban. A segítségnyújtás bármilyen formája emberbaráti, magas fokú szellemiségre és lelkiségre utal. De mégis felmerül bennem egy kérdés: segítünk-e azzal a bajba jutott embernek, hogy a meleg étel, ruha adományozás során a segítség kérő kezet megkülönböztetésképpen "szegénynek" tituláljuk. Az emberi méltóság az ami ilyenkor sérül, nem a szégyenérzet, hanem az emberi mivolton esik csorba. Az embert az állati sorból a gondolkodásának módja különbözteti meg. Képes racionlisan gondolatokat megformálni, összerakni, logikus észérvek mentén felállított priorítások mentén összefűzni. A prioritás fókusza azonban ha a megjelölésen van, akkor mint ember kicsinyítjük le. A segítségnyújtó kéz átmenetileg egy pici időre kiemeli a sorból ahova került, abból az állapotából. De lelkileg és szellemileg rögtön visszamerül, hiszen bekategórizálták őt. Betették egy dobozba, aminek a fedelét csak időnként niytják ki. Lehet várja, hogy kinyíljon az a fedél és már-már számít is rá, de a lélek mozgatórugója, a belső hajtóerő az önérzet csorbát szenved. Megsérül mert kapott egy bélyeget, mint egy skarlát betű, amit innentől kezdve viselnie kell. Úgy, hogy a médiában még kép is megjelenik róla, már levakarhatatlan bélyeget kapott: kiívül-belül. A jószándék egy része elvész, az érdemi rész a hírérték szintjén marad. A hírközlés persze fontos és szükséges. A hír helyiértéken való közlése pedig annál inkább. A segítségnyújtó kéz a becsület és korrekt magatartás, emberség vizsgáján jelesre vizsgázott ugyan, de az abból learatott babérról már megoszlanak a vélemények az univerzum végtelenül igazságos rendszerében. Úgy élj, hogy ne ítélj...(Belaver - francia író, filozófus tudati lehívású versének magyar nyelvű átirata jut eszembe. Teljes hosszában a bejegyzés végén olvasható.) Az ego ítéletet mond, a szív kinyilvánít, emlékezik. Ha a kettő nincs kohézióban a jótett egy része megsemmisül.
A mostanában helyi szinten rendszeressé váló ételosztásokat nem bírálva, hanem maximális elfogadással és tisztelettel tekintem viszont a helyes Krisztusi (nem elferdített) mondás így szól: a mennyek országába vezető út jószándékkal van kikövezve. Kérdés mi tekinthető jószándéknak egy nemes gesztus, tett, cselekedet és annak képi megjelenítése, hírverés, esetleges politikai tőke kovácsolása. És azt ne feledjük el, aki ételt, italt ad a szomjazónak, éhezőnek az egy életre elkötelezte magát ezen a megnyilvánulási területen, ha nem teszi számonkérhetik tőle. Ja csak addig voltam fontos, most már nem számítok? A bedobozolt, felcimkézett ember a sanyarúságában pont megreked abban a minőségben, hogy ő kizárólag a saját dobozából "táplálkozik".Nem tekint kívülre, elveszti a messzebbre látás lehetőségét. a "szegénynek" titulált ember ha egyenlőségjelet tesz a kívülről ráaggatott jelző és önmaga által felállított értékrend közé, akkor valóban elfelejtkezik arról, hogy csupán három összetevőből is képes remek ételt készíteni. Elveszti azt a képességét, hogy felülmúlja önmagát. A nehéz helyzetben lévő ember pontosan a kitörési lehetőségek meglátása révén képes előrébb jutni. A lealacsonyító kifejezések ebben pedig messze nem támogatják őt. Ebben a társadalom az ítélkezésmentesség képtelensége révén jócskán kiveszi a részét. A segíts magadon, Isten is megsegít Isteni iránymutatástól pedig egyre hátrébb, távolabb kerülünk. A jószándék így valóban a mennyekbe vezet, de előfordulhat, hogy kerülő utakon ér oda az egyén általa.
Közszereplőként sajnos ismerjük már a pártok ténykedését ezen a területen, rendesen beterelték a csordát a karámba. Az élet és emberi sors kegyetlen tud lenni, időnként nagyon fájó és nehéz. A kevésbé tehetősekről soha egyetlen egy pontos lista, statisztika sem fog készülni mert önkéntes, az egyén bevallása alapján készül. Abban pedig jelentős szerepet játszik az önérzet: bár tudom, hogy egyaltalán nem vagyok jómódú, de szegénynek sem akarnám jellemezni magam. Egyébiránt mi a szegénység fokmérője? Mi a tól-ig határ? A statisztikákat pedig inkább hagyjuk figyelmen kívül, mert a kormányzati propaganda gépezet mást hírdet már régóta, mint a valóság. Számára kudarc bevallani a tömeges elszegényedést, még akkor is ha jól érzékelhető és valós folyamat. A szív viszont pont ezért nemesíti a lelket, hogy helyiértéken, emberi méltóságában képes kezelni a kialakult helyzetet bármilyen körülmények között.
Feljegyezte: P. Anita (TAÉ)
2023.04.09.
Forrás: Thot - Önérzet, Aekchnaten fáraó - Önhiba, Meritaton - Ki a hibás? Voltaire - Segítek-e a rászorulónak? Rousseau - Ki a tényleges rászoruló? Belaver - Önzetlenség című tudati lehívások.
Kép forrása:
https://www.freepik.com/
Kapcsolódó bejegyzés:
https://hu.pinterest.com/pin/
Ajánlás:
Úgy élj!
Úgy élj, hogy ne ítélj!
A bűnt megélve értékrenden értsd.
Ha a képletbe hiba esik,
a javaítás lehetősége is megadatik.
Úgy élj, hogy mértéket nézz!
Ha a pohár üres, remélj!
Ha félig teli bizakodj!
Ha nehézséggel teli, viseld az élet adta leckéket!
Úgy élj, hogy befelé és kifelé egyaránt nézz!
Ha a szemed vak, vedd le a fátyolt róla!
Ha az elméd ködös, oszlasd el a viharokat!
Úgy élj, hogy a miérteket és a hogyanokat is megéld!
Mert látni kevés, ha a szív nem érezhet csak vajmi csekélyt.
(Forrás: Belaver francia író, filozófus gondolkodó, orvos versének tudati lehívás alapú magyar átirata. 1868.03.19. Franciaország, Lyon)
A bejegyzés saját szellemi tulajdon. Annak másolása, hivatalos közlése nem engedélyezett.
