A semmiből már nem lehet elvenni

Érdekes a matematika. A kevés mindig is kevés lesz. De néha boldog vagy azzal a tudattal, hogy csak ennyid van. Csak ekkorára szobottak a lehetőségeid, de te mégis boldog vagy mert egy kevéske jófalattal is beéred. Nem vágysz palotát vagy hivalkodó autót. Az a kevés amid van, az a minden, mert a semmiből már elvenni nem lehet. 

A zsaroló, fenyegető alakok mintha nem akarnának elfogyni a térből. Feltűnnek majd távoznak egy kis időre, de csak addig amígy újabb aljasságukat kitervelik ellened. A fenyegetés, a bosszúvágy tárháza végtelen. Tárgyak, pénz, szeretteid élete. A hivatalnokok, cégvezetők, akikkel bármilyen formában kapcsolatban állsz, pedig aszisztálnak ebben. Segítenek a kistílű, pitiáner lealacsonyodásban, az emberi méltósághoz méltatlan viselkedésben. 

A bosszúvágy örömtáncot jár, miközben nem tudja, hogy a táncban rossz partnert választott. Az egyetlen partnere ugyanis csakis a bukás lehet. Az őszinte, szeretetet választó táncpartnerek ugyanis már régen elhagyták a helyszínt. Ők kiszálltak a süllyedő hajóból, miközben felmutatták a társaknak a táblát: Szerinted van értelme ennek? Meddig akarsz még így táncolni? 

Az a tánc nem vezet sehova, a semmi a minden ami a táncra hívóknak marad. Csak még nem tudják, hogy a tánc is a matematikára épül az univerzumban. 

Saját gondolatok 

Feljgyezte: P. Anita (TAÉ)

2022.07.01.

 

Kép forrása: https://www.freepik.com/vectors/empty-jar'>Empty jar vector created by vectorpocket - www.freepik.com

A bejegyzés saját szellemi tulajdon. Annak másolása vagy hivatalos közlése nem engedélyezett.