Számolom a napokat.

Élem kábán, némán az életem.

Tétovázok a gondolataim között.

Nem találom a helyem.

Keresem-kutatom a miérteket

és próbálom összerakni az életem.

Az ellopott órákat, perceket,

amit konok, álnok emberek

jogtalanul elvettek tőlem.

Azt az időt, azt a megélést,

ami az enyém volt.

De soha vissza már nem láthatom.

Csak foszlányok, emlék töredékek,

amik előtűnnek elmémben.

Tusakodnak, viaskodnak az idővel.

De a megértés végül eljön,

csak késlekedik kicist,

hogy ne fájjon annyira,

az amit akarattal, szándékkkal elvettek.

Elvették a múlt egy részét,

és töröltek amit csak lehetett,

de az érzések itt maradtak velem,

itt lebegnek a végtelenben. 

Feljegyezte: P. Anita 

2022.08.12.

Kép forrása: https://www.freepik.com/photos/flat-lay'>Flat lay photo created by freepik - www.freepik.com

Megjegyzés: időnként van dejavu érzés bennünk, mintha már jártam volna valahol, találkoztam volna valakivel. Ezek az érzések a tudatalatti legmélyéről feltörő múltunk emlékfoszlányai. Az a múlt ami a jelenben megélt közelmúlt. 

A bejegyzés saját szellemi tulajdon. Annak másolása, hivatalos közlése nem engedélyezett.