Bújj - Bújj Zöld Ág!

A képi vlág, paraszti kultúra népszerűtlenné tétele több okból is álságos. Gazdasági, értelemben az öneállátást szüntette meg, társadalmi kollektív szinten pedig a spirituális, lelki érést, az ősmag lelkek önmagukra való találását nehezítette meg. A magyar nyelv csodálatos, már önmagában az önmagára találás szó is számos kincset, kódot takar. Hiszen az a mag, a belső mag (belső nap) amit keresünk az itt van bennünk önnön magunkban. Ennek elferdítése, eltakarása messzemenőleg lassította az ébredési folyamatot, a magyar ősmag lelkek önmagukra találását.

A magyar népi mondavilág, népzene, népdalok formájában őzi azt az igen magas szellemiséget, kultúrát amit a gyökereink hordoznak. Ezt elvitatni többé már nem lehetséges. Vegyük például a Bújj - Bújj Zöld Ág kezdetű dalocskát. A dalban a lényegi rész az egy kizöldelő, majd aranyra váltó kaput jelenít meg a magyarság. Ez az aranykapu a spirituális útkeresőnek már a megtapasztalásaiból ismerős lehet a belső nap (szívtérből kiáramló aranyló fény) formájában. A szellemi fejlettség legmagasabb fokán a belső nap kivetítése (megkettőzése) révén a két nap közöttt kialakul egy híd, ez az a bizonyos arany kapu vagy arany híd, amin átkelve a lélek magasabb dimenziókba tekinthet be. A szellemi ébredés folyamata ezt a dimenzióváltáshoz köthető érést, érzékelést teszi lehetővé a megtapasztalás útján. Tehát aki életében legalább egyszer megtapasztalja ezt a belső érzést, látványt annak már nem tudnak lehazudni, letagadni semmit sem ősiségünkről az Aechnaten-i napkultuszról. Annak már nem lesz furcsa a hatalom miért tette tönkre az internetes bloggjában a legfontosabb aranykori, sumér világra vontakozó kereső kulcsszavakat (Piramis, Aekchnaten fáraó, Thot, Mertiaton... stb ) Miért akadályozza a felettes érdek a Thot - Élet virága pszichoanalitikus modellek linkelhetőségét, weboldalra irányuló elérhetőségét. A szabad információáramlás akadályozása, cenzúra mögött olyan univerzálisan elégtételt követelő ősmagyar civilizációs kultúra eltitkolása áll, ami elfogadhatatlan és megengedhetetlen, hogy akárki is legyen a színfalak mögött magyar és nem magyar áruló. 

Az aranykapu a duális világ kettősségén alapulva létrehoz egy eredendően létező belső fényforrást, a belső magot, ami a legtisztább forrás energiájával, a Teremtővel áll kapcsolatban, közvetítők, egyházi képviselők, papok, vallás kihagyása nélkül. Így már érthető miért is álságos a szenteskedés, a megváltásra való buzdítási törekvés. Aki ezt a belső világot megéli, belső magjában, magában összerakja a valóságot az tudja a miérteket, a hogyanokat és a vallások, a papság közvetítésével hogyan rondítottak bele a gazdaságba, a politikán keresztül a mindenkori hatalmat gyakrolóval. Nem szükséges túl sok magyarázat, minden álságos, hazug és elferdített. Gyomorforgató és undorító az a mérhetetlen mocsok és lelki, szellemi fertő amibe ez az illuminátusi (magát felsőbbrendűnek képzelő) hitvány bagázs terelte az emberiséget. A hitványságát minden egyes aljas tettük képviseli (lsd. vallásháborúk, fegyverkezés, járványok - fekete himlő, spanyol nátha, pestis, kolrea, covid  stb, vegyipari pusztítás és élvezeti cikkeken való leuralás (kávé, tea, alkohol, drog, cigaretta, energiaital) A hab a tortán a szimbólumok kisajátítása, elvétele és negatívból pozitívba való átfordítása (lsd. Hórusz szem) vagy éppen ellenkezőleg a pozitív eszménykép, szellemiség lsd. mindent látó szem (Aekchnaten fáraó szeme), aki a fél szemére törént megvakítása után is teljes mértékben képes volt átlátni a hazugságon és megvezetésen. Az ő alakját is el kellett ferdíteni és meghazudtolni, hogy az általa képviselt és felállított aranykori szellemi magaslat ne kerülhessen felszínre. 

A most regnáló hatalom sem sokkal különb a több ezer éves leuralást kiagyalóktól. Ők csupán leszármazottak révén közvetítik a kitaposott ösvényt. Az európai szellemi kultúra meggyalázása a gender ideológiába bújtatott gener semlegességet hírdető szivárványos csoportosulás egy további szimbólum elbitorlása, sárba tiprása. Mindenféle szexuális orientáltságot elfogadok, tiszteletben tartok, de a lopást, szimbólum kisajátítást viszont mélységesen elítélem és felháborít. Az az arany hidas szivárványos kép, ami a gyermeki kendőzetlen, ártatlan lelki tisztaságban van jelen amit éppen most akar a liberális eszméket valló ámokfutó politikai réteg legyalulni. Nézzük csak meg a gyermeki szivárványos rajzokat a szivárványnak két lába van, két talpa azt a belső két napot köti össze, amit a gyermekek még tisztaságuk révén látnak a belső szemükkel. Még érzékelik az arany hidat, amin bárányfelhők lubickolva örömteli táncot járnak. Ezt az élményt, tisztaságot akarják eltulajdonítani, elvenni tőlük egy álságos szimbólumrendszeren keresztül. Jó mélyre ássa el magát a generizmus modern világi kiagyalója. Ennél mélyebbre már nem süllyedhet. A szivárványos logók innentől kezdve már más eszmeiséget takarnak. Rengeteg időt és energiát igényel, amíg a társadalom kitisztítja, kitakarítja önmagából az elbitorlást.

Júniusi pride hónap lévén előtérbe kerülnek a szokásostól eltérő nemi identitások megnyilvánulásai. Mostanában kezdtem el gondolkodni azon, hogy a leszbikusokat és a homoszexuálisokat miért nevezi a szleng nyelv melegnek? Honnan ered ez a viszonylag újkeletű kifejezés valójában és miért terjesztették el a köznyelvben? A fizika a fénytörés jelenségével megadja rá a választ: a hideg és meleg légáramlatok talalkozásakor a prizma kivetítésével a fényszög kitágul és szivárvány vetül ki az égbolton. A meleg szó tudatosan és szivárványos mozgalmon keresztül a homoszexualitáshoz kapcsolva egy olyan jelképet sajátít ki, ami az alapvető fizikai jelenség és a hőkülönbségen kívül semmi kötődése nincs a szexualitáshoz. Így  az a személy, aki kettős életet él, azaz biszexuális a látóköre (fizikai prizmája) tágabb, szélesebb távban szemléli a világot, hiszen nem csak kizárólag a nők vagy a férfiak vonazalmát keresi hanem mind a kettőt. Ez a fajta szavakkal való képzettársítás aljas, az univerzum törvényszerűségeivel való szándékos visszaélés. Megerőszakolása az alaptéziseknek. A kitalálója beteges, szándékos károkozást tükröz, amit sajnos a spirituális világ alapműként, a leuralás és annak mibenléteként való feltárójaként tisztel és felmagasztal. Mondhatnánk azt is, hogy így terjedt el, na és mi ezzel a gond? Csak pusztán annyi, hogy a magyar nyelv kódként funkcionál, és minden egyes kiejtett szavunk az univerzum alaptörvényszerűségeivel rezonál. Aki ezt szándékosan mások, más csoport, fogalom, tárgy értelmezésére terjeszti el, félreviszi a tudatos Teremtés folyamatát. Tehát rongál. Menjünk csak vissza, abba az igen sokat hangoztatott 1984-es évbe, és mindjárt rájövóvünk az összefüggésekre. Azok a felkapott spirituális szereplők, akik hirtelen előkerülnek a semmiből nem véletlenül nyomják őket. A hatalom gépezete, hazugságcunamija olyan dezinformációkkal megtűzdelt részigazságokat terjeszt el, hogy ember legyen a talpán aki nem esik bele a csapdájukba.

Ezek után, amikor valaki a prideot  kizárólag balos pártokhoz köt, az tágítsa ki a látókörét és gondolatban képzelje hozzá az álspirituális leuraló háttérhatalmi rendszert, akik a háttérből, mint vezérlő elv, indukátor gerjesztik a folyamatot. Ezek az emberek mindig a sötétségben, a háttérben lapulnak. A politika, a gazdaság, vallás és spiritualitás és ezek révén a népességszabályozás kérdése részben már meg is van oldva. A fiataljainkat a covid fasizmus a legmarkánsabban támadta, hiszen a bulikázáshoz illetve a sportoláshoz anno oltási igazolással lehetett hozzájutni. Ők a Z generációként felnövő korosztály, a nap gyermekei, akik tudatát a legnagyobb mértékben szükséges tompítani vaxszal (oltás), alkohollal, droggal, "energiát adó" itallal kávéval, teával, dohánnyal. Így az ébredési folyamatban való szembesülés késleltethető illetve a súlyos, elhallgatott oltási mellékhatások tekintetében teljes mértékben kivitelezhető. A nap gyermekei már eredendően, készségszinten hordozzák magukban az ősi tudást, amire hatalmas szükség van a földön. A tanítás, oktatás, nevelés hamis információkkal, átudományosan való kivitelezése illetve teljes szétverése is ezen szerepkört kívánja beteljesíteni. Kedves jobbos és balos szavazótábor! Van még kérdés a mai magyar parlamentális törvényhozást illetően, ha csak kizárólag az elmúlt 2-3 év törvénykezéseit, rendeleti értelmetlen, felesleges intézkedéseit nézzük milyen álságos célt szolgálnak? Van értelme még ennek az össznépi cirkusznak? Ezen a ponton szokott a gyomrom felfordulni a politikától és a politikusoktól! 

A rongálás, pusztítás mérete óriási. Az aranykapu, szivárványos kapu megélése a belső lelki békéjében, a belső magjában a belső nap kivitelezése általi tükrözésben pontosan ugyanolyan fényjelenség, mint az égen a szivárvány feltünése: tükröződés. Az univerzum a csodás emberi lényben lekopírozta, lemásolta a külsőt, bentre formálta. Ha ezt nem akarod önmagadban meglátni Isten ments attól, hogy felpillants az égre! Még véletleül se nézz felfelé! 

Feljegyezte: P. Anita (TAÉ)

2023.04.30.

 

Forrás: Thot - Őseredet, Aekchnaten fáraó - Ősiség, Metitaton - Származás, Belaver - Kik a hunok, szkíták? Voltaire - Egy magyar nábob minta, Rousseau - Ősi mitológiák, mítoszok, Buddha - Magyar, magori vonalak, Albert Einstein - A szivárványos fényjelenség fizikai összefüggései című tudati lehívások

  

Kép forrása:

https://www.freepik.com/free-photo/footpath-beautiful-arch-flowers-plants_10477479.htm#&position=32&from_view=undefined">Image by wirestock</a> on Freepik

 

Ajánlás: Keresd, kutasd az ősiséget, szellemiséget. Találd meg az eredőt, azonosítsd önmagad. Lehet általa megérkezel a csodák birodalmába. (Buddha - Magyar, magori vonalak tanulmányozásaban leírt, feljegyzet gondolat) 

 

A bejegyzés saját szellemi tulajdon. A bejegyzés közzétételét követően beírt módosításokért, lejárató szándékú  hibákért nem vállalok felelősséget. Minden cikknek megvan a hivatalos másolata, ami bizonyíték erejű. A másolás és hivatalos közzététel nem engedélyezett.