Politikai karakterek

Mindig is utáltam a politikát, a politikusokat még jobban. Fiatalabbként nem értettem a szembenállást, amit képviseltek. Mára már tudom ez csak látszólagos. Spirituális útkeresésem során elhatároztam politikával nem foglalkozok. Nem sikerült beartani az önmagamnak és családomnak tett ígéretet, mert ahogy haladtam előre az utamon rá kellett ébredjek a politika, a gazdaság, a tudomány, az egyház - spiritualitás oly mértékben vannak összefonódva, hogy egymástól függetlenül kezelni nem lehetséges, elválaszthatatlanok. Az elemzések pedig képesek feltárni olyan személyiségrajzot, politikai háttéralkut, amik messze előrevisznek a jelenlegi világunk megértésében. Így hát megbocsátok önmagamnak, mert vétkeztem, de nem úgy ahogy a törvény vagy a vallás ezt megszabná. Az önmagamnak és családomnak tett fogadalmamban vétkeztem, amit külső személy el- vagy megitélhet, de addig amíg a cipőmet fel nem húzta fogalma sincs arról, hogy milyen érzés benne járni.

Kéztartás

A test előtt gyakran, módszeresen és nyitott kéztartásban tenyérrel szembenéző, egymás irányában összeérintett ujjak a valóságban egy hamisan elterjesztett szabadkőműves jelkép. Az A betűt a piramis fő tartó oszlopát, vázát jelenti. Ez a suméroknál az alom, a ház jele volt. Az ősmagyar rovásírásban pedig az abc első jele, a kezdet, a felépülés, az épület megtestesítője. Ezt a tervet, mint építészeti remeket alkalmazta Thot bölcs mester a piramisok fő tartó vázának. Ugyancsak ezt a tervet alkalmazták később kisebb módosításokkal a párizsi Eiffel toronynál, ami önmagában is funkcióképes. Pusztán az eredetre való utalást felejtette el a tervező megjelölni. Az energetikai gyakorlatokat végző személy belső látása révén az A betű láthatóvá válik számára, ami a két ellenerő az éteri és telekinetikus gravitációs mezőt szimbolizálja. A köztes váz, a merevítő rész, az A betű összekötő vonala, a erőátvitelt hivatott képviselni. Ahogy a fizikai világban, úgy az egyén spirituális megélései során is képes ezeket az engeriákat mozgatni. Ha az erő egyik vagy másik irányban elmozdul, az A betű két szára szétcsúszik egymástól, a megtartás, az erő kiegyensúlyozása lehetetlenné válik. (építészeti és személyiségi problémák)  Ezek után felteszem a kérdést azok számára, akik anno eltörölték a magyar oktatási rendből a rovásírást miért tették? Nem lett volna könnyebb, gyorsabb és hatékonyabb a tudati ráeszmélés? Ne legyünk túlontúl gyanakvóak, biztosan "nem előre eltervezett, rossz szándékból" tették. 

A spirituális világban a hamis szabadkőműves jelkép kisajátításához kapcsolódóan egy olyan eszmét tudtak így tudat alatt átvinni a napi szintű használatba, hogy a külső szemlélőt megtévesszék illetve megvezzessék annak politikai, gazdasági hovatartozásáról. Ezáltal ez a fajta álspirituális tevékenység alkalmas a sárdobálásra, befeketítés és mocskolás mellett a jó hírnév rombolásra is. Ha körbetekintünk kik azok a felkapott magyar politikusok, akik ezeket a kézmozdulatokat gyakran tudtuk nélkül, öntudatlanul, zsigerből, ösztönöszerűen használják, akkor láthatjuk, hogy őket éri a napi szintű hazugsácunami és lejáraókampány dömpingje. A tevékenységük veszélyes a hatalom számára, mert olyan szellemi erőt képviselnek, ami hegyeket képes megmozgatni akár. 

Beszédstílus 

Egy igen kevesek által használt mondatvégi hansúlyozás, hangszint emelés érdekes visszacsatolásokra enged következtetni, ha kielemezzük a gyakran nyilatkozó politikusokat akkor szám szerint pontosan négy főt találunk, aki ilyen hangtónust használ. Az ő személyük, pártpolitikai hovatartozásuk meglehetősen ellentétes, látszólag. A beszédstílus egyneműsítése révén viszont a hallgatóság egy idő után egyenlőségjelet tesz az emberek között hiszen az írott szöveg után a beszéd az, ami a leginkább képes befolyásolni a hallgatót. A mondandó a befogadó fülekben 50-60%-os eséllyel billenti át a szimpátiát egyik vagy másik irányba. A beszédstílus képviseli a többi 40-50%-ot. Tehát ha egy ember túlhangsúlyoz szavakat, megerősítésképpen megnyomja azaz nyomatékot ad neki az burkolt erőszakosságot, a nyomulást, a törtetést jelenti. Ha a mondat végén felviszi a hangsúlyt akkor azzal azt üzeni tudat alatt a hallgatóságnak, hogy még ő is bizonytalan abban hogyan valósítja meg elképzeléseit. Ez a fajta bizonytalanságérzet pedig a személyiségelemzésben sunyiságot, árulást, csalfaságot tükröz. A beszéd közben széthúzott száj, az íves erőteljes szókimondás, a mondandóba gyakori szüneteket beiktatva, hatáskeltést tükröz. Szintén a politikai acsarkodás, mímelés, szerepjátszás világát takarja. Egy ilyen kiemelt politikus van a magyar közéletben, aki látszólag visszavonult, de mégis a háttérből irányít. Az ő személyiségéről vetített politikai imázs, mint külső megnyilatkozási forma pedig három feltörekvő, napi szinten szerepvállaló politikusnál vehető észre egyértelműen. A politikai szerepvállalásuk a szélsőségestől, a jobbközép és konzervatív irányzatokig terjed. Kérdés, ők maguk vajon tudják-e hogy miért kommunikálnak ennyire hasonlóképpen? A hasnolóság pár beszédet meghallgatva elképesztő mértékű, 90-95%-os egyezőséget mutat. 

Testartás

A felvett pozicíó is árulkodik a személyről nyilatkozása közben. A széles lábtartás a megabiztosságot, a biztos talajon való állást tükrözi. Azt akarja a tudat alatt közvetíteni a hallgatóságnak, hogy ő sikeres tervvel építkezik. A törzs mellett eltartott karok (kb 10-15 centiméterre) a rejtett erőszakot tükrözik. Úgy helyezkedik el a kéz illetve kar, mintha készenlétben állna a támadásra. A másik jellegzetes kartartás a hát mögött összekulcsolt kéz. Ez a felsőbbrendűséget, a lekezelő bánásmódot tükrözi. Ezeket a kéz- és kartartásokat  a rendvédelmi szervek (katonák, rendőrök) alkalmazzák. Beléjük ivódik a kiképzés alatt. Tudtuk és szándékos erőszakosságuk ellenére is használják anélkül, hogy az erőszakot képviselnék, ami még jellemrajzukban sem nyilvánul meg. Hiszen a rendőrség a védelemért van nemdebár? Akkor felteszem a kérdést a készenléti rendőrséget miért éppen így nevezik? A tüntetésen szolgálatot teljesítő rendőrök miért így, ilyen pozicióban álldogálnak. A covid járvány alatt a járőröző rendőr mellé rendelt katona miért ezt a pozicíót vette fel rendszeresen? Hozzáteszem felettébb idegesítő, értelmetlen és elfogadhatatlan volt a puszta jelenlétük is számomra. 

Viszonylag kevés számban, de vannak politikusok, akik ezeket a kéztartásokat használják és a benyomás, kisugárzás ennek hatására ellentétes a mondandójukkal. Felmerül a kérdés bennem tudják-e miért használják ezeket? A politikai elemző gárda, a beszédírók, a marketing és stratégiai kommunikációs elemzők jelezték-e nekik mennyire álságosan mutat ez a fajta megnyilvánulási mód? És akkor lépjünk vissza kicsit az időben amikor a diktátor, Hitler még élt és ténykedett. Hogyan tartotta a kezét és lábát megnyilatkozásai közben? Azt a bizonyos karlendítéses mozdulatot leszámítva. Ugye milyen ismerős az a két igen magas pozicióban lévő politikus, akire vagy napi szinten köpköd egy ország vagy felmagasztalja mint lehetséges magyarság megmentőjét. Ők elgondolkodtak már azon honnan származnak, milyen régmúlt gyökereket hordoznak magukban? A ténykedésüket, a tevékenységüket lehet a tudat alatt kívülről befolyásolni is úgy, hogy az illető észre sem veszi azokat: mit miért tesz. Összemosni és tudat alatt vizionálni egy - két kiemelkedő politikus személyiséget az erőszakot képviselő, leuraló, despota, elnyomó államhatalommal eléggé álságos szituációt jelent a magyar politikai közéletben.

Kedves magyarok, azok akik időnként választanak és azok akik már meguntak ikszelgetni! A politikai választások körüli hozsannázás már javában tart. Az ellenfelek az elkövetkező 10-11 hónapban kígyót-békát fognak dobálni egymásra, hogy önmagukat jobb színben tüntessék fel. Az átmeneti nyári pangás után ősszel beindul a verkli és a mocskolódástól, egymás lejáratásától, egyes kiemelkedő politikusok eltávolításától, poziciójábani megfosztásától lesz hangos a közélet. Előre ki kell nyírni, azt aki jobb sorsra érdemes és szándékai a naívsága, hiszékenysége, vaksága ellenére is nemesek. A megvezetésből kijönni nem egyszerű feladat, de nem reménytelen. Pusztán idő kérdése, amíg a fekete fellegek eltűnnek és látható lesz az a híd, a szivárvány híd, amit még a magyar népdalok is megőriztek nekünk. Ez pedig nem más, mint az arany híd, kapu a dimenzióváltás kapuja. Addig azonban még elég sok teendő van, hogy a szövetségi kormányzás elérjen odáig. A rendszer összeomlik, megbukik. A kiszolgáló hatalom a pénz és kapzsiság hatalmi mármor martaléka lesz. 

Arra azonban kíváncsi lennék a név szerint meg nem nevezett politikusok kielemezve önmagukat, felismerték-e az álságot, a sunyiságot, az árulást? Ráismertek-e önmaguk, a leuralók között is az árulóra? Milyen érzés megvezetve lenni úgy, hogy nem is tudtak róla? Ahhoz már hozzászoktunk, hogy a népet, a magyarokat folyton-folyvást megvezetik, elárulják, becsapják. Most milyen az a helyzet, amikor valaki beleköp a levesükbe? Abba a levesbe, amit jó előre egyesek a háttérből megfőztek. Van az a helyzet kedves politikusi gárda, amikor a nyúl kiveszi a farkas kezéből a puskát és átveszi az irányítást. Milyen érzés nyúlnak lenni? 

Feljegyezte: P. Anita (TAÉ)

2023.05.30.

 

Forrás: Thot - Ki kicsoda és hogyan ismerd fel a múltból? Aekchnaten fáraó - Erőszakos emberek, Meritaton - Hagyjál békén, nem kérek belőled! Belaver - Erőszakszervezetek, csendőrség, Voltaire - Hogyan nevelj erőszakos gyermeket, Rousseau - Államapparátus és az erőszak című tudati lehívások. 

 

Kép forrása:

https://www.freepik.com/free-vector/businessman-doing-different-actions_2881131.htm#page=2&query=character&position=2&from_view=search&track=sph">Image by pikisuperstar</a> on Freepik

 

Ajánlás: Ne csak a mondandót nézd, figyeld meg a beszédstílust, az arcmimikát, a kéz- kar- és lábtartást is. Akkor ha mindezeket feltérképezted tudni fogod az illető személy mit képvisel igazában. (Aekchnaten fáraó - Személyiségelemzés - Apai tanácsok elsőszülött lányának Meritatonnak i.e. 35 e évvel ezelőttből) 

 

A bejegyzés saját szellemi tulajdon. A bejegyzés közzétételét követően beírt módosításokért, lejárató szándékú  hibákért nem vállalok felelősséget. Minden cikknek megvan a hivatalos másolata, ami bizonyíték erejű. A másolás és hivatalos közzététel nem engedélyezett.