A játék tovább folytatódik
Igazán nem akarok ünneprontó lenni, de a sok kecsegető remény, ami a kitaszítottak köré fonódik bármennyire is "alpári vagy nem alpári", nem a megfelelő út még ha semlegesnek és igaznak is tűnik. A híreket többféleképpen lehet látni, de a cél nyilvánvaló: polgárháború kirobbantása, az elégedetlenség feltüzelése révén. A rendszer csak és kizárólag olyan szövetségesek, mozgalmak létrejöttét engedélyezi amiből hasznot húzhat. Ha egy pártba nem tud vagy felesleges erőfeszítés lenne beépülnie annak létrejöttét minden erővel akadályozza. A már meglévő pártpolitikai elv mentén felépülő függetlennek tűnő mozgalmak pedig a maximális jószándék ellenére sem tiszták. Nem az akarat miatt, hanem a bépült káderek miatt. A titkos háttértevékenységük egy vagy több személy hosszútávú lejáratását illetve ellehetetlenítését célozza meg. A pártpolitikában, akik közel kerülnek a húsos fezékhoz kizárt, hogy tiszták maradhassanak. Bármennyire fájdalmas lehet egyesek számára a politikai karaktergyilkosság, a politikából, a mocsokból való szándékos elűzetésükkel nyernek csak igazán. A külső-belső ellenség feltérképezésének ugyanis lényeges eleme a továbblépésnek. A tisztánlátás nélkülözhetetlen előfeltétele minden további tevékenységnek, aki a magyarság fennmaradását célozza és valóban tenni is akar érte.
A politika és gazdaság hatalmi térfoglalása a természet fellett akkora méretet öltött, hogy már arcátlanul a szemünkbe tolják a újabb akkumulátorgyár telepítésének határozott szándékát. Pofátlan és bicskanyitogató hiszen teszik ezt a helyi és országosszintű egyértelmű és nyilvánvaló tiltakozás ellenére. A békés harcos már szenvedett lelkileg, fizikailag és szellemileg is eleget, hogy tudja az út amire éppen csak rálépünk viszontagságos, fájdalmas és bonyodalmas. A belső ellenség mindenhova beépült: hivatalokba, közintézményekbe, iskolákba, óvodákba, egyházakba, az állami szervekbe. A megtisztulást pedig nem mástól, hanem önmagunktól kell várni. A megváltók mi magunk lehetünk csak. Ha ezt elmulasszuk hiába történik politikai tisztogatás a féregnyúlványon át visszakúsznak a rendszer haszonélvezői és élősködői. Azok akik igencsak jól megélnek a rendszerből kicsiben is. Ők nem ismernek se természetet, se állatot, se növényt, se Teremtőt, se nőt, se anyát, se gyermeket, se embert, se hazát. Ha arról arról van szó bárkit eltakarítnak az útból vagy testi-lelki nyomorékká tesznek egy életre. A csillagok háborújából ismert baljós árnyak már foszladoznak, de még akadnak a hálón és nem csak a világhálón olyan elvetemültek, akik bármire képesek. Ez alól a tudat adhat felmentést. Az a 22 ámítástechnikus, aki szakmáját leuralásra használja már kettő híján beleunt a felettes érdek által vezérelt hatalmi elnyomásba. A két még vergődő jómadár egy év alatti folyamatos lejáratásuk ellenére sem képes az egóját félretenni. Hogyan is tennék hiszen egy nő nekik ne dumáljon. Pedig ha tudnák a lelki kötődést, ami viszzarepítené őket abba a korba, amikor testvérként éltek azzal a személlyel, akinek életét napi szinten rongálják. Akkor irígység és rosszindulat vezérelte őket, a mosani életükben sem más a kiindulási pont az egó irányította karma megélés. A családi karma sokszor ad választ az emberek múltbeli és jelenlegi viselkedése alapján.
A hackereket irányító helyi központ, ahonnan az utasítások, feladatkiosztások kikerülnek sem kisebb név mint Osiris testvér pár egyike az óegyiptomi mitológiából. Jelenlegi reinkarnációjában a hatalom kiszolgálójaként él közvetlen közelben Hórusszal, aki az elvetemült gonoszság megtestesítője volt anno és most is. Anno Aechnaten fáraó egyik szemét tette tönkre (tudati energiával) bosszúból amiért a fáraó fondorlattal összeugrasztotta a testvérpárt (Osiris - Isis testvérharc). Így Hórusz a harcban elesett Osiris áldozatáért, aki az apja volt, akart bosszút állni Aekchnaten fáraón. A legendát elforgatva, megmásítva ismerjük a történelem tankönyvekből. Hórusz Aekchnaten fáraó magas szellemi tudást képviselő szemét mint szimbólum elbitorolta és a világ leuralását irányítók szándékosan pozitívba ágyazták. A helyzet most sem más, bár a fáraó akkori harcát más testesíti meg. De a háttéresemény ugyanaz: Ármány és összeesküvés, cselszövés leleplezése a világ az elvetemültjeitől való feloldozása. Hórusz elvetemültségét mi sem bionyítja az igen jól hallható iskolai elszólásai, amikor egyértelmű tanúbizonyságát adja gonoszságának. Persze, aki csak az egójától pöffeszkedik annak fogalma sincs mit miért tesz most, esetleg a leuralást megrendelők őt milyen mértékben használták fel alantas játékaiknak.
A helyi városszintű csatározások sem véletlenek, amit időnként országosra emelnek. Sokak számára már igen unalmasak, de az igazi ok felfedetlen. A Mammon pénz óegyiptomi Istene a föld birtoklásával, mint egy földbirtokos tetszeleg a pénz feletti uralkodással a jog asztalánál csemegézve. Az útban lévő embereket könyörtelenül eltakarítja, tönkreteszi. Addig amíg a tudat át nem lát a szitán nem tudhatja mi miért és miért éppen úgy történik. A lefizetett hivatalnokok, politikusok, iskolai alkalmazottak sokasága, névtelenül írogató újságírók, internetes portálok aszisztálnak az alantas, mocskos játékainak. Bárki aki ellent mond és nem hódol be, nem vesztegethető meg veszélyben van. Féltheti az életét és szerettei életét. Így, ilyen körlmények között élni a híres Németh László egykori városában és a róla elnevezett iskolában nem könnyű. Aki már megtehette elmenekült, aki még nem ment el az pusztán csak azért tart még ki mert dolga van a jobb sorsot érdemlő városban. Az élet olyan helyre terelte össze az embereket, ahol a napfény városához közel szintén lehetne a fény városa. E helyett a spirituális mély sötétség uralkodik és Ármány. Uszítás, lejáratás, politikai karaktergyilkosság és szemfényvesztés. A sötétség negatív energetikai mintája érezhető és tapintható, de nem másra mutogatva hárítandó a felelősség. Hiszen aki a múltból megörökölt sorsát teljesíti be jelenleg a tudta nélkül igen nehéz helyzetben, mondhatni talán azt is tudatilag cselekvőképtelen jó ideje. Az elbitorlás időnként érthető tárgyra, helyre, országra de személyi mivoltra is akár. Az esélyt viszont már elvették tőle örökre, hogy önmaga lehessen és az általa okozott személyi, vagyoni kárt helyretegye.
Feljegyezte: P. Anita (TAÉ)
2023.05.14.
Forrás: Thot - Viszálykodás, Aekchnaten fáraó - Belső ellenség, Meritaton - Megtisztulás, Belaver - Az óegyiptomi Osiris - Isis legenda, Voltaire - Pusztuljon az áruló, Rousseau - Ki a belső ember? című tudati lehívások
Kép forrása:
https://www.freepik.com/
Ajánlás: Ha teheted tedd félre a jelenkori sérelmeidet és nézz vissza a múltba. Meg fogod látni, hogy a mostani küzdelem amit vívsz, az messze nem más, mint akkor volt. A karakterek, testek kicserélődtek de a lélek vezérelte cselekedetek mint irányítóközpont működik most is. Ebből okulj és tanulj! Bajod nem származhat, Áldás van rajtad drága lányom! (Aekchnaten fáraó - Apai intelmek, első szülött lányának Meritaton óegyiptomi hercegnőnek i.e. 35 ezer évvel ezelőttből)
A bejegyés saját szellemi termék. Annak másolása, hivatalos közlése nem engedélyezett.