Nemzeti pártoskodás
A pártoskodás szavunk a pártfogol szóból ered. A pártfogoltság egy igen kiváltságos helyzetet jelentett anno a művészi világban. Akinek volt pártfogolója az tudhatta, hogy tehetséggondozása, anyagi és szellemi támogatása jó kezekben van. A pártjára állni valakinek tehát kivédeni az már egy másik kérdés. A párt, mint mesterségesen létrehozott, soha előtte nem létezett fogalom az izmusok mellékterméke. Hiszen a pártus birodalom (őskeresztény magyarország) nem ismerte a különböző véleményformáló erők egymással szemben felülről gerjesztett acsarkodásait, amit a 21. századi modern civilizáció mindennapjaiban elszenvedni kényszerülünk a politikai pártok létezése miatt.
A pártus (azaz pártoték, szkíta, hun) és a hozzájuk kapcsolódó egyéb népek egységesen elfogadott szellemi vezető iránymutatása és legfőképp példamutatása alatt éltek. A vezető erkölcsi nívója maga adta meg az elismerést. Sajnos ez az idő előrehaladtával lehanyatlott az örökösödési, utódlási csatározások pedig egyértelműen véget vetettek a virágzó korszaknak. A hajdani pártus szó módosulásával a pártos, pártoskodik, majd a lerövidített mai értelemben vett politikai szintéren megküzdő pártokat jelentő szó alakult ki. Az emberek a kommunista elnyomás után elhitték a demagóg ideologizált demokrácia szellemiségét. Mostanra látják mire jutottunk. A pártok és azok hívei ölre mennek egymással egy felnagyított vita kapcsán legyen az helyi vagy országos ügy. Viszont nincs olyan szellemi vezető, aki képes lenne az eltúlzott mértékű, nem egyszer hergelő, lázító, figyelemelterelő virtuális vagy fizikai szinten megvalósuló vonaglásokat helyretenni, helyiértéken kezelni. Sokszor az az érzete az embernek az óvodában ragadtunk, ahol Pistike és Julcsika állandóan veszekszik egymással és maguk mögé állítják a szimpatizánsaikat. Viszont egy hatalmas különbség van a felnőttkori pártoskodás és a óvodáskori között. Jön az óvonéni és rendet tesz, sarokba állítja mindkét résztvevőt. A felnőttes játszmákban a népnek lenne felhatalmazása és felelőssége arra, hogy a politikai acsarkodásban résztvevőket kivegye a körből. Erre hozták létre a látszólagos szerepkört a négy évenkénti ikszelgetős, urnázós játékot. Imigyen formálisan meghazudtoljuk a demokráciát és kisebb szünetekkel megy a verkli tovább. Ezen rugózunk évről-évre, addig amíg az emberek ingerküszöbe el nem éri azt a szintet, hogy teljes fokú bizalomvesztés keletkezik minden tipusú párt irányába.
Remélhetőleg a mélyalvó fázisból felébred a társadalom és alulról építkezve újra képes megtalálni a kivezető utakat a demagóg, álságos, hazug, álszent, szemfényvesztésből. Addig amíg ez nem történik meg pártoskodjunk csak nyugodtan tovább. Értelme ugyan szemernyi sincs, csak a pénzt emészti feleslegesen. Mindeközben ne felejtsük el az ígéretet, amit kaptunk: senkit sem hagyunk az út szélén. Bár ez a mondás helyiértéken kezelve, kiegészítve inkább így hagzik a jelen valóságunkban: otthagyjuk és még lökünk rajta, hogy bele is essen az árokba. Ez zajlik most éppen kimondva és kimondatlanul 2,5 millió mélyszegénységben lévő és 3,5 millió létminimum határán élők országa lettünk. Lehet szépíteni a dolgokat, csak nem érdemes, mert a kereskedelemben lecsapodó vásárlóerő messzemenőkig megmutatja a valóságot. Felesleges a kendőzés és a trükközés, a vállalkozói szektor pontosan, napra készen hiteles információkkal tud szolgálni a mai magyar valóságról, ami az elmúlt 30 év együttes, közös hozadéka.
Feljegyezte: P. Anita (TAÉ)
2023.01.29.
Forrás: Voltaire - Pártus birodalom, Belaver - Párt, pártoték, pártoskodás rendszere, Aechnaten fáraó - Uralom és uralkodás alapjai, Thot - Mitől jó az uralkodó?
Kép forrása:
https://www.freepik.com/
