A süveg és ami alatta van

Az univerzumban minden a matematikán és a fizikán alapszik, így van ezzel az erre épült társ tudományok: filozófia, pszichológia, építészet, csillagászat, geológia szinterén is. A modern világban társult egyéb ágakkal is, mint  zene,  művészet, kutúra, filmipar, fényképeszet, autó- és elektromoscikk gyártás, kozmetika és szépészet, divat. Nincs kivétel még akkor sem, ha új reformizált megújított változatban jeletkezik. A süveg az óegyiptomi fáraók előkelőségén túlmenően az univerzális bölcsességet is hírdette.

A tojásdad fej ábrázolás egy téves elképzelés. A fejük normál méretű volt, termetük viszonylag apró: 150-160 cm. Bőrük pedig jellegzetes fényes, aranybarna. Életkoruk átlag 40-65 év között mozgott. Az öltözködésben a ruházatban az ókori görög lepel ruházathoz hasonló formákat viseltek. A fejükön lévő süveg pedig olyan számtani illetve mértani formákat kölcsönzött, ami a piramisok egyenlőszárú háromszögét imitálta a négy oldalról. A fejtetőn lévő csúcsdísz pedig a napkultusz, Nap Isten tiszteletét (azaz a szabad éteri energia áramlását) jelentette. A képeken lévő ábrázolás nem véletlen, hiszen hatalmas tudást hordoztak és jelenítettek meg a földi létben. Legmagasabb szintre Aekchnaten fáraó került, aki elvezette az óegyiptomi népet az aranykorba.

Az ősi hun-szkíta viselet is hasonlóan süveg viseletből állt, ami a fejedelmi ábrázoláson túlmenően impozáns kivitellel is párosult. Csodás kelméből szőtt, varrt és hímzett páratlan viselet volt. Ezt a süveg viseletet ferdítették el a magyar paraszti világban a kucsma hordásával, ami soha sem volt sz ősmagyarság része. Felvett, kívülről rárakott szokássá lett. A cél: minél inkább távolabb tenni a magyarságot az eredeti gyökereitől: a sumér-akkád birodalomtól.

Hiába minden igyekezet, az idő szava eljön és újrateremti azokat az időket, amikor a valóság igazsággal párosult és a hamisság ideig-óráig létezett. Hiszen elég volt valaki szemében meglátni a valós fényt, amit az aurája tükrözött a lelke templomából. Nincs szükség ma sem megmondó emberekre, hogy tudjuk ki az igaz és ki a hamis. Aki a szívével lát tisztán az tudja, érzi a valóságot és nem dől be holmi megvezetésnek. Minden oda kerül, ahova való. Nincs tovább kecmec! 

Feljegyezte: P. Anita (TAÉ)

2022.12.27.

 

Forrás: Aekchnaten fáraó - Szimbólumok világa, Toth - Ősiség nyomában, Belaver - Ki volt Thot?, Hogyan életek a fáraók? című gondolati csatornázott üzenet. 

Kép forrása: családi grafika részlet fotója.

Ajánlás: Számos néprajzkutató hírdette a valóságot, a felettes érdek mégis elnyomta őket, mert az idő szava még nem érkezett el. 

A bejegyzés saját szellemi tulajdon. Annak másolása, hivatalos közlése nem engedélyezett.