Tanuljunk meg jól csalni?
A hazugság és csalás egyidő az emberiséggel. A lélek néha lekötve érzi magát és nem szereti áltatni a világot. Inkább úgy gondolja, hogy elfed valamit, kicsit vagy nagyon megmásit, vagy másképpen ad elő, mint a valóság. A látszat a zavarosban halászásnak kedvez és úgy érezhetjük, hogy ez az állapot a végtelenségig fenntartható. Pedig nem. A világ a ferde tükrök keltette illúzórikus ideák kesze-kusza tömkelegét adja elő.
A másik fél pedig idővel rájön a hamisságra és becsapottnak érzi magát. Miért hazudtál nekem? - hangzik el az oly gyarkoi kérdés. Ha már csalnod kellett, miért nem tanultál meg jól csalni? Érdekes összecsengés van a gyerekkorunkban nézett mesék világából, ahol a gonosz mindig elnyeri méltó büntetését, azzal az univerzális törvényszerűséggel, hogy a változás az állandó. Ebből egyenesen következik, hogy a csalók bukása is elkerülhetetlen idővel. Az idő, mint olyan az univerzumban nem létezik, csak az ember saját magának mesterségesen kreálta a fogalmat, így nincs jelentősége annak sem, hogy a csaló mikor buktatja le önmagát. Bízzuk bölcsen az univerzumra, majd benyújtja a számlát, akkor és ott amikor éppen a legjobban szükséges.
Feljegyezte: P. Anita (TAÉ)
2022.07.14.
Forrás: Thot - igazságos világ című műve nyomán
Ajánlás: Ha úgy érzed becsaptak, elárultak és tönkretettek a világ akkor is neked mutatja a szebbik arcát idővel.
Kép forrása: https://www.freepik.com/photos/adult-learning'>Adult learning photo created by wayhomestudio - www.freepik.com
A bejegyzés saját szellemi tulajdon. Annak másolása vagy hivatalos közlése nem engedélyezett.